Vilniusban járt a pápa

Szeptember 22-én, szombaton megkezdte négynapos, 25. nemzetközi apostoli útját a Szentatya. Ennek keretében a szabadságuk visszanyerése centenáriumát ünneplő balti államokba látogat. Reggel fél nyolckor indult a pápa repülőgépe Rómából és három órás utat követően fél tizenkettőkor landolt helyi idő szerint a litván főváros, Vilnius repülőterén. A litván politikai élet vezetőivel való találkozás során a pápa beszédében azt mondta, hogy a világ színpadára tekintve, melyben élünk, növekszik annak a hangja, mely megosztást és ellentmondást hint el, azt hirdetik, hogy egy kultúra létezésének és biztonságának egyetlen garanciája abban áll, hogy megpróbálják kiküszöbölni, eltörölni vagy elűzni más kultúrákat. Minderre azonban a litvánoknak van egy eredeti szavuk, ami azt jelenti, hogy „vendégül látni a különbözőségeket”. A párbeszéd, a nyitottság és a megértés révén ezek az egység hídjaivá válhatnak az európai kelet és nyugat között. Ez egy érett történelem gyümölcse, amelyet a litván nép a Szentatya szerint felajánlhat a nemzetközi közösségnek és főként az Európai Uniónak.

[flowplayer id=”87104″]