Veronai buszbaleset

A megengedettnél több ülést és egy 370 literes illegális üzemanyagtartályt szereltek abba a buszba, amellyel a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói és tanárai szenvedtek halálos balesetet, Verona közelében, január 20-án. A szülők által kézhez kapott baleseti jegyzőkönyv szerint 2003-ban, 53 üléssel helyezték forgalomba a buszt, de engedély nélkül átalakították, így a járművön 58 ember is elfért. Illetve kiderült az is, hogy a buszon három összekötött üzemanyagtartály volt: elől egy 160 és egy 320 literes, a jármű közepén pedig egy 370 literes póttartály. Utóbbit engedély nélkül építették be, álló állapotban a sofőrök egy átfejtő készülékkel az üzemanyagot hátulról az első tankba tudták fecskendezni, így a jobb első tartály mindig tele volt. A busztragédiában összesen 17-en vesztették életüket, a szörnyű baleset után egy hónappal a kormány bejelentette: 2018-tól szigorítanak a buszos iskolai kirándulásokra vonatkozó szabályokon.

[flowplayer id=”59839″]