Újabb gyár épül Kecskeméten

Megkezdte új autógyára építését Kecskeméten a Mercedes-Benz Cars, a beruházás egymilliárd euróból, mintegy 320 milliárd forintból valósul meg és több mint 2500 új munkahelyet teremt. Az új gyárban a termelés a tervek szerint 2020-ban indul el. Az eseményen Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta a két gyár ugyan külsőleg hasonló lesz, de belül egészen más lesz minden. Az új gyár présüzemből, karosszériaüzemből, felületkezelő és összeszerelő üzemből áll majd és széndioxid-semleges energiaellátású lesz. A full-flex gyárral a mercedes a jövő járműveinek rugalmas gyártásához szükséges kapacitást és technikai feltételeket teremti meg, így például az önvezetésre is alkalmas elektromos autókét is.