Újabb ellenőrzések

Csaknem 1250 taxit ellenőriztek az idegenforgalmi főszezonban tartott fokozott akcióban, a közlekedési hatóság szakemberei – derült ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményéből. A fővárosban egyszerre több egység dolgozott, elsősorban a nemzetközi pályaudvarok környékén, a belváros forgalmasabb pontjain. A Budapest Liszt Ferenc repülőtér be- és kihajtójánál a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság támogatásával tartottak kitereléses ellenőrzéseket. Több hatóság együttműködésében próbavásárlásokkal tárták fel a visszaéléseket. Az ellenőrök 2017. június közepe és szeptember vége között közlekedési hatósági jogkörben 98 esetben jártak el, 11 jármű rendszámát vonták be, és több mint 41 millió forint bírságot szabtak ki. A leggyakoribb jogsértésnek, a személygépkocsis személyszállítási engedély 600 ezer forintos bírsággal szankcionált hiánya bizonyult. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a kedvező tapasztalatok birtokában újabb kiemelt akciósorozatot tervez a társhatóságokkal együttműködve, budapesti helyszíneken. A taxi szolgáltatók komplex ellenőrzésének középpontjában az elszámolással kapcsolatos mulasztások, a túlszámlázás, a jogosulatlan fuvarozás visszaszorítása áll majd.

[flowplayer id=”59834″]