Párbeszéd kell a vallások között

A vallások közötti párbeszéd fontosságáról beszélt Ferenc pápa a szokásos szerdai audiencián. Külön köszöntötte a zsidó és a muszlim zarándokokat, végül az afgán földrengés áldozataiért imádkozott.

50 különböző vallás képviselője volt ott a Szent Péter téren, Ferenc pápa általános audienciáján. Ugyanis egy 1965-ben kiadott nyilatkozat évfordulójáról emlékeztek meg. A II. Vatikáni Zsinat záródokumentuma a katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatának alapjait fektette le. Ezért Ferenc pápa felszólítására a különböző vallások képviselői pár percig saját hagyományuk szerint imádkoztak. Ezután a Szentatya azt mondta, hogy a nyilatkozat üzenete 50 év elteltével is aktuális, mivel minden vallás az emberi élet ugyanazon kérdéseire keres választ. A katolikus egyházfő ezután a vallások közötti párbeszédet szorgalmazta, és hangsúlyozta, hogy nemet kell mondani a zsidók üldözésére. Arról is beszélt, hogy a decemberben kezdődő szent év, amelyet az irgalmasságnak szentelt, lehetőséget nyújt arra, hogy együtt lépjenek fel a béke érdekében, valamint a terroristák, az éhezés és a nyomor ellen. A katolikus egyházfő az audiencia végén az afgán földrengés áldozataiért imádkozott.