Menekültek lábát mossa meg Ferenc pápa

Menekültek lábát mossa meg Ferenc pápa nagycsütörtökön egy Róma közeli menekültközpontban. Ezen a befogadóállomáson az Olaszországban menekültkérelmet beadó bevándorlók tartózkodnak kérelmeik elbírálásáig. Olaszország legnagyobb befogadóállomásáról van szó, ahol több mint nyolcszázan tartózkodnak, többségük fiatal és muzulmán vallású. Ferenc pápa itt mutatja be az utolsó vacsorára emlékező misét a lábmosás szertartásával. Az egyházfő 12 menekültnek mossa meg a lábát. Megválasztása után, 2013-ban Ferenc pápa a római fiatalkorúak egyik börtönében elítéltek lábát mosta meg, 2014-ben egy római betegotthonban tette ugyanezt, tavaly pedig a római börtön elítéltjeinek mosta meg a lábát. Ferenc pápa az első, aki elődeivel ellentétben nem paptársainak mossa meg a lábát, hanem „civil” férfiaknak és nőknek, keresztényeknek és muzulmánoknak. Az egyházfő döntésére egyébként idén januárban módosították a lábmosás szertartását, így a papok ezentúl nőket is kiválaszthatnak a szertartásban való részvételre.


Ferenc pápa március 24-én, csütörtökön délután megkezdi a Húsvéti Szent Háromnap szertartásait. A Róma közeli Castelnuovo di Porto migráns befogadó táborba látogat, ahol délután 5 órakor Coena Domini (‘az Úr vacsorája’) szentmisét mutat be. A Róma kapuinál található központ menedékjogért folyamodó 892 migránsnak ad otthont. Ez Olaszország egyik legfontosabb befogadó állomása, amelyet 2014 óta az Auxilium szociális egyesült működtet. 114 munkatársuk segíti a központ lakóit.

Ez a pápa irgalmasságának egyik jele azon milliók felé, akik elindulnak a remény útján egy jobb jövő felé

Az Auxilium szociális egyesült nagy örömmel fogadta a bejelentést, hogy Ferenc pápa felkeresi Nagycsütörtökön a menekülttábort. „Ez a pápa irgalmasságának egyik jele azon milliók felé, akik elindulnak a remény útján egy jobb jövő felé. A szervezet 2007 óta vesz részt az olasz nemzeti befogadási rendszerben. A Szentatya első pápai útja óta, amely Lampedusa szigetére vezetett a menekültek közé, az egyesület megújult felelősséget érez a migránsok iránti elkötelezettség terén” – olvasható az Auxilium szociális egyesült által kiadott sajtóközleményben.

Az Irgalmasság szentévében a Szentatya tekintete a legszegényebbek felé fordul

A központ lakói nagyrészt afrikaiak és muzulmánok, de vannak köztük katolikusok, pünkösdisták, néhány hindu is. Ma egy szívvel és lélekkel várják Ferenc pápa látogatását, aki a menekülttábor lakói részvételével mutatja be a Coena Domini szentmisét. Ez alkalommal is az Irgalmasság szentévében a Szentatya tekintete a legszegényebbek felé fordul. Ezek a menedékjogot kérők szegények millióit képviselik, akik minden nap útra kelnek a remény útján. Kik ezek a személyek, akiket a befogadó központok látnak vendégül? A Vatikáni Rádiónak a palesztin Akram Zubaydi, a castelnuovói központ új igazgatója nyilatkozott.

Az ide érkezők menedékjogot kérő személyek

„Az ide érkezők menedékjogot kérő személyek. Amint megérkeznek, regisztrálják őket: fénykép készül a rendőrségen róluk, majd a táborba kerülnek, ahol biztosítják számukra a kérelem beadásához szükséges szolgáltatásokat, az orvosi vizsgálatokat, a szociális és pszichológiai támogatást. Hosszú idő telik el, amíg a kérelemről döntő bizottság elé kerülnek. Ha pozitív a döntés, akkor megkapják a dokumentumokat, ha negatív, akkor kiutasítják őket.”

A Szentatya a szentmise után egyenként üdvözli a központ közel 900 vendégét

Ferenc pápa várhatóan 16.45-kor érkezik Castelnuovo di Porto-ba. Három tolmács kíséri el a menekülttábor lakói közé: egy afgán, egy Maliból és egy Eritreából érkezett migráns. A Szentatya a szentmise után egyenként üdvözli a központ közel 900 vendégét és mindannyiuknak átad egy ajándékot. Már megérkezett 200 húsvéti tojás, továbbá sakktáblák és focilabdák, aláírásokkal ellátott baseball labdák, amelyeket a világ különböző csapatai ajándékoztak a pápának. A sekrestyében kialakítottak egy sarkot, ahol elhelyezték Bakhita Szent Jozefina képét. Egy szudáni születésű rabszolga volt, aki később Olaszországban kanossziánus nővérként tett fogadalmat és 45 évig élt és dolgozott apácaként.

A különböző nemzetek és vallások közötti együttélés példája a tábor

„A Szentatya jelenléte minden migráns számára nagyon különleges jelentőséggel bír” – fogalmazott a központ igazgatója. „A különböző nemzetek és vallások közötti együttélés példája a tábor.” Sosem történt még összeütközés a vallási hovatartozás miatt a lakók között. A pápa látogatása erőt ad és büszkeséggel tölti el őket, hogy folytassák munkájukat az egyetemes testvériség érdekében. „Erős jel ez az egész világ számára: mindannyian egyformák vagyunk. Különböző módon imádkozunk, de mindig ugyanahhoz az Istenhez fordulunk.”

11 migráns és egy olasz szociális munkás, katolikus nő lábát mossa meg Ferenc pápa

11 migráns és egy olasz szociális munkás, katolikus nő lábát mossa meg Ferenc pápa. A nő mindennap a központ lakóit segíti munkájával. A bevándorlók közül négy katolikus nigériai fiatal férfi, három kopt keresztény eritreai édesanya, egy hindu vallású indiai és három muzulmán férfi. A muzulmánok közül egy szíriai, egy pakisztáni és egy Maliból származik.

 „Szinte el sem tudom hinni, hogy nekem, egy migráns férfinek a pápa megmossa a lábamat!”

Sira Madigata, a Maliból érkezett migráns a Vatikáni Rádiónak elmondta: nagyon elérzékenyült, amikor meghallotta a hírt Ferenc pápa látogatásáról. Elállt a szava, amikor megtudta, hogy a Szentatya az ő lábát is megmossa a 12 személy között. „Nagy nap ez a mai! A jelenlegi korszak legfontosabb személyiségét várjuk. Nagyon meg vagyunk hatódva és nagyon boldog vagyok, hogy saját szememmel láthatom magam előtt Ferenc pápát.” Okosun Shadrag, nigériai katolikus, aki szintén nagy meghatottságáról tett tanúságot: „Szinte el sem tudom hinni, hogy nekem, egy migráns férfinek a pápa megmossa a lábamat!”

Bár muzulmán vagyok már régóta szerettem volna találkozni a pápával

A tábor számos migránsa levelet ad majd át Ferenc pápának. Egyikük, egy szenegáli muzulmán férfi, a 30 éves Kamasso Guiro levelében hangsúlyozza: „a muzulmánok nem terroristák”. Sajnálatának adott hangot a Franciaországban és Belgiumban történtek miatt. „A háború miatt hagytam el Szenegált, mert megölték a feleségemet és az apámat, egyedül maradtam. Olaszországba menekültem, hogy új életet kezdjek, egy békés országban éljek és dolgozzak. Bár muzulmán vagyok már régóta szerettem volna találkozni a pápával, hogy köszönetet mondjak neki mindazért, amit tesz a szegények és a béke érdekében. Hosszú életet és jó egészséget kívánok Ferenc pápának! Köszönöm Olaszországnak, hogy megmentette az életemet!” – tájékoztat a levélről a TV2000, az olasz püspöki konferencia televíziója.

(sv)