Megszavazták az új főkapitányt

Magyarország közbiztonságának kiegyensúlyozását nevezte céljának az országos rendőrfőkapitány-jelölti meghallgatásán Balogh János az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt. Azt mondta: részben könnyű helyzetben van, mert egy kiegyensúlyozott és társadalmilag, szakmailag jó helyzetben lévő, jó megítélésű rendőrséget vehet át. Emiatt viszont nehéz helyzetben is van, mert – mint mondta – úgy tartják, „egy jól elkészített művet viszonylag könnyű elrontani”. A rendőrfőkapitány-jelölt bízik a rendőrség munkatársaiban, az együttműködésben – ennek során a rendészeti bizottságban -, továbbá a sajtóval is korrekt viszonyt kíván kialakítani. Balogh János országos rendőr-főkapitányi kinevezését az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága 7 igen, 2 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül támogatta.

[flowplayer id=”79066″]