Ferenc pápa: Mária az erény és a hit modellje

Szűz Mária mennybevételének napján Ferenc pápa dolgozószobája ablakából délben imádkozta el az Úrangyala imádságot. A Szentatya a napi evangéliumról beszélt, ami egy fiatal názáreti lányról szól, aki az angyali üzenet vétele után sietve elindul, hogy Erzsébet mellett legyen, aki csodálatos áldottságának utolsó hónapjaiban van. Mária leolvassa a lány szájáról az Üdvözlégy Mária imádság szavait. Ferenc pápa a legnagyobb ajándéknak nevezte, amit Mária Erzsébetnek és az egész világnak hozott, Jézus, aki már benne élt. A pápa a Magnificatról is beszélt. Elmondta, hogy az irgalmas és hűséges Istenről énekel, aki üdvösségtervét a kicsikkel és a szegényekkel tölti be, akik hisznek benne, és akik bíznak a szavában. Ferenc pápa arra kért minket, hogy köszönjük meg Máriának, hogy mindig előttünk jár az élet és a hit zarándokútján. Kérjük tőle, hogy őrizzen meg és támogasson minket, hogy hitünk erős, örömteli és irgalmas hit legyen. Kérjük, segítsen bennünket szentté válni, hogy találkozzunk vele egy nap a Paradicsomban. Az Úrangyala imádság után a Szentatya a Béke Királynőjére bízta minden nép szorongását és fájdalmait, akik a világ számos részén természeti csapások, szociális feszültségek és konfliktusok miatt szenvednek. Az ország nevének említése nélkül imádkozott a Sierra Leone-ban pusztító esőzések és áradások okozta rendkívüli helyzet miatt. Freetown-ban ugyanis az esőzés elsodorta a város fölötti domboldalt, ami sártengerrel borította el a környéket és sok száz embert temetett maga alá.

[flowplayer id=”53934″]