Ma kezdődik a Héttorony Fesztivál

Kilenc helyszínt, köztük három határon túli települést is érint a Makovecz Imre születésének 80. évfordulójára emlékező Héttorony Fesztivál, amely ma veszi kezdetét Budapesten.

A november 20-ig tartó fesztivál kiemelt célja a magyarországi népzene és világzene csúcsteljesítményeinek eljuttatása a szomszédos országok magyarságához, valamint ráirányítani a figyelmet a zene és az építészet szerves kapcsolatára.

A rendezvénysorozat helyszínei között van Budapest mellett Makó, Kakasd és Jászapáti, valamint programoknak – koncerteknek, fényfestésnek, vetítéseknek, kiállításoknak és beszélgetéseknek – ad otthont a kárpátaljai Tiszapéterfalva képtára, a szlovéniai Lendva színház- és hangversenyterme és Kolozsvárott a törökvágási református templom is.

A csütörtöki nyitóeseményen a Fonó Budai Zeneházban bemutatják a fesztivál szimbolikáját tükröző Jelterv építészeti pályázat legjobb terveit, valamint Makovecz és a nomád nemzedék címmel konferenciát is szerveznek. Az esten koncertet adnak Szalóki Ági és barátai, valamint a Düvő zenekar és Kubinyi Júlia.

A Héttorony Fesztivált november 20-án, Makovecz Imre születésnapján gálakoncert zárja a Zeneakadémián, ahol az észt Arvo Pärt Lamentate című műve csendül fel, valamint hallható lesz Kiss Ferenc A holdudvarház dalai című ciklusa is. A rendezvény részeként első alkalommal adják át a Makovecz Imre-díjat.

A Kossuth- és Prima Primissima díjjal, valamint Corvin-lánccal is kitüntetett Makovecz Imre (1935–2011) magyar pavilonja nagy nemzetközi sikert aratva épült fel 1992-ben a sevillai világkiállításon. Tíz évvel később ennek az épületnek az üzenete inspirálta a szervezőket arra, hogy megrendezzék az első Héttorony Fesztivált.