Lemondott Beata Szydlo

Lemondott Lengyelország miniszterelnöke – jelentette be Beata Mazurek, a Jog és Igazságosság szóvivője a lengyel kormánypárt csütörtök esti vezetőségi ülését követően. Mazurek – többek közt „a változó nemzetközi helyzettel összefüggő új kihívásokra” utalva – közölte: a Jog és Igazságosság vezetői testülete, a politikai bizottság ülésén nyújtotta be Szydlo a lemondását, és ezt el is fogadták. A politikai bizottság Mateusz Morawieckit jelöli kormányfőnek – mondta el a szóvivő. Mazurek szerint arról is döntés született, hogy Szydlo a jövőben is „fontos, kiemelt posztot tölt be a lengyel kormányban”.

[flowplayer id=”64982″]