Kijelölték a bizottságok vezetőit

Öt ellenzéki vezetésű bizottság működik a jövőben is az Országgyűlésben. A legnagyobb ellenzéki frakció, a Jobbik adja a nemzetbiztonsági testület elnökét, míg a Demokratikus Koalíció a költségvetési bizottságot vezeti. Gyöngyösi Márton, a Jobbik delegációvezetője az MTI-nek pozitívan értékelte az eredményt. Mint ismertette, pártja a nemzetbiztonsági és a vállalkozásfejlesztési bizottság elnökét adja, továbbá hét bizottsági alelnöki tisztséget kaptak. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője az MTI-nek elmondta, pártja a népjóléti bizottságot vezeti, az MSZP-Párbeszédnek összesen nyolc bizottsági alelnöki posztja lesz, a Ház alelnökének pedig a posztot eddig is betöltő Hiller Istvánt jelölik. Schmuck Erzsébet, az LMP képviselője arról számolt be az MTI-nek, hogy az LMP a fenntartható fejlődés bizottságában adja majd az elnöki posztot, emellett két bizottság – a költségvetési és a honvédelmi – alelnökét adja. Varju László, a DK alelnöke az MTI-nek elmondta, pártja vezeti az Országgyűlés költségvetési bizottságát.

[flowplayer id=”76678″]