Kecskeméti piarista plébánia – Görbe László SchP, Koltai András

A piaristák már a XVIII. század elejétől jelen vannak Kecskemét városában, ám önálló plébánia alapítására mégis 1948-ban került sor a település megnövekedett lakossága miatt. A plébánia alapításának hetven éves évfordulójára jelent meg Kozicz János könyve, amely az elmúlt hét évtized történetét dolgozza föl a nehézségekkel, kényszerhelyzetekkel teli kezdetektől a rendszerváltás pezsgő életéig, közel 100 korabeli fénykép segítségével. A Délelőttben Görbe László piarista atya, plébános és Koltai András levéltáros volt a vendégünk, akik többek között Erőss József atya nyolc éves szolgálatáról is meséltek. A plébánia történetének áttekintéséről és a jelenlegi közösségekről is beszélgettünk, valamint a „piarista humor” is előkerült a műsorunkban.