Jelképes győzelem Moszulban

Elfoglalták az iraki erők azt a mecsetet, ahol az Iszlám Állam három évvel ezelőtt kikiáltotta kalifátusát. Az al-Nuri nagymecset elfoglalása ezért jelképes győzelem az iraki erőknek, melyek több mint nyolc hónapja ostromolják Moszult. Az északi város ugyanis gyakorlatilag az Iszlám Állam iraki fővárosa volt. A kormányerők tavaly októberben indítottak hadműveletet Irak második legnagyobb településének felszabadítására, és az óvárost leszámítva a nagy részéről már kisöpörték a szélsőséges dzsihadistákat. Érdekesség, hogy évekkel ezelőtt még számos iraki és szír nagyváros volt a dzsihadista szervezet kezében többek közt Moszul egész területe, most viszont két négyzetkilométerre szorultak vissza a dzsihadisták a városban.

[flowplayer id=”49960″]