Így értékelt az ellenzék

Ahogy arról már mi is beszámoltunk korábban, Orbán Viktort csütörtökön újra miniszterelnökké választotta az Országgyűlés. A Fidesz elnökét – aki 2010 óta tölti be a kormányfői tisztséget – 134 igen szavazattal, 28 nem ellenében választották meg a képviselők. Ezzel a miniszterelnök újból hivatalba lépett. A szavazás után az ellenzéki pártok reagáltak Orbán Viktor megválasztására és az ezután elmondott beszédére is. Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője szerint például Orbán Viktor beszédében olyan gazdasági és társadalmi víziót rajzolt fel, amely megfogalmazása szerint, „köszönőviszonyban sincs” a realitásokkal. Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője semmitmondónak értékelte a miniszterelnök beszédét és jelezte, nem arra figyelnek, amit Orbán Viktor mondott, hanem amit tenni fog. Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezetője pedig egyenesen a Szentatya szavait idézte a sajtótájékoztatójukon.

[flowplayer id=”77984″]