Ferenc pápa: Naponta növeljük hitünket

A kánaáni asszonyról szóló evangéliumi szakaszról beszélt az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa vasárnap délben. A Szentatya elmondta, hogy Jézus és a nem zsidó asszony közötti találkozás a hit páratlan példáját mutatja be. Az asszony ugyanis könyörgött, hogy Jézus gyógyítsa meg lányát és nem adja fel. Ferenc pápa elmondta, hogy ez a nők erejét juttatta az eszébe. Ők ugyanis lelki erejükkel képesek nagy dolgok elnyerésére. Jézus is elámult a pogány asszony hitén, ezért még abban az órában meggyógyult a lánya. A pápa szerint ez a történet hozzásegít bennünket, hogy megértsük: mindnyájunknak szüksége van arra, hogy növekedjünk a hitben és megerősítsük Jézusba helyezett bizalmunkat. Ezért minden nap növeljük hitünket, személyes imával, mint kiáltással Jézushoz. Ferenc pápa ezért arra kérte Szűz Máriát, hogy ébresszen bennünket egyre jobban tudatára annak, hogy szükségünk van az Úrra és a Szentlelkére. Az Úrangyala elimádkozása után a pápa az Úrhoz fohászkodott, hogy szabadítsa meg a világot a terrorizmus embertelen erőszakától. Mindenki imáját kérte a napokban, Spanyolországban és Finnországban történt eseményekért. Azt mondta: Könyörögjünk az Úrhoz, az irgalmasság és a béke Istenéhez, hogy szabadítsa meg a világot ettől az embertelen erőszaktól.

[flowplayer id=”54317″]