Ferenc pápa 82 éves! – P. Kránitz Mihály

Ferenc pápa december 17-én ünnepli 82. születésnapját. Ez alkalomból Kránitz Mihály atyával beszélgettünk a Délelőttben az Egyházfő elmúlt esztendejéről. Visszatekintettünk apostoli utazásaira és útjaira, így például a genfi Egyházak Világtanácsánál tett látogatására, a dublini Családok Világtalálkozójára és a Baltikumi eseményekre is. A „Ferenc pápás” alkalmakat is felidéztük: imaszándékait és a nem várt találkozókat is. Ezen kívül kiemeltünk két fontos eseményt is a Vatikán életéből: a püspöki szinódust, melynek témája a fiatalok voltak, illetve az október 14-ei szentté avatásokat is. Előre is tekintettünk a 2019-es évre, hiszen jó pár dátum szerepel már a Szentatya naptárjában, többek között Panamába, Bulgáriába és Macedóniába, valamint Romániába is ellátogat majd.