Felmondtak az ápolók

Minden ápoló felmondott az ajkai Magyar Imre Kórház intenzív osztályán – írta meg a 24.hu. A nővérek felmondása a nyáron történt, az utolsók augusztus elején álltak fel. A honlap információi szerint az intézmény vezetése a maximális felmondási időt szabta ki a szóban forgó nővérekre. Így az ő felmondási idejük szeptember végén jár le, addig kellene a pótlásukról gondoskodni. Nyolc nővér távozik az intenzív osztályról, vagyis az összes. Érdemes viszont tudni, hogy olyan esetekben, amikor gyakorlatilag lehetetlenné válna egy teljes kórházi osztály működtetése, nem egyszer fordult már elő, hogy a távozni szándékozók közül többen visszavonták a felmondásukat. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ egyébként később közleményt adott ki, amelyben az állt, hogy a pénteki, kórházzal kapcsolatos hír valótlan állításokat tartalmaz. Azt mondták az intenzív osztály nővér állománya biztosított, a betegellátás pedig zavartalan és folyamatos.

[flowplayer id=”86154″]