Ellenőrzik a taxisokat

Fokozottan ellenőrzik a budapesti taxisokat az idegenforgalmi főszezonban. Az ellenőrzések most június végétől kezdődnek és elsősorban a szabályszegők kiszűrésére irányulnak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt közölte, hogy a főváros turisták által leginkább látogatott helyszínein történnek majd a vizsgálatok. A hatóság szakemberei úgynevezett próbavásárlásokkal is igyekeznek kideríteni, hogy a taxis megtéveszti-e az utasokat. A közlekedés biztonsága érdekében pedig vizsgálják a járművek műszaki megfelelőségét is. Ha hiányosságokat találnak, a helyszíni bírságolástól egészen a taxis engedély visszavonásáig terjedhetnek a szankciók. A fokozott revíziókra legalább két hónapig, augusztus végéig kell számítani.