Szenvedély és helytállás

Május első vasárnapján az Édesanyákat ünnepeljük. Hogy is lehetne mindazt a szeretetet, fáradságot méltó módon megköszönni Nekik, amit gyermekeikért tesznek? A versek, virágcsokrok és bonbonok kedves gesztusként érnek ilyenkor szívtől szívig. Zsuffa Tündét írói munkássága mellett ezért Anyák napja alkalmából anyai hivatásáról is kérdeztük. Hiszen az valóban hivatás, életre szóló küldetés és kaland.   Zsuffa […]

2019.05.01

Középpontban a családok

A gyermekkor élményei, mozgalmassága kiben ne idézne fel száz és száz örömteli emléket? Március utolsó csütörtökén a Bonum Tv Délelőtt című magazinműsorában a gyerekeké, a családoké volt a főszerep: színes, derűs és meghitt hangulat uralkodott a szerkesztőségben. Babák, kisautók, plüssállatok és egyéb játékok révén valóságos gyerekszobává változott a stúdió. Fekete Dani és húga, Ági beszélgettek […]

2019.04.08

Galgaguta villanófényben

A Bonum TV csapata a tavasz első napján felkerekedett és meg sem állt Nógrád megye egyik bájos kis falujáig, Galgagutáig! Épphogy megérkeztünk az Isteni irgalmasságról nevezett templomhoz, ahonnan a Délelőtt beszélgetései zajlottak, a közeli nádast elkezdték égetni. Füstfelhőből és pernyéből nem volt hiány. Mégsem mentek füstbe a délelőtti tervek, nem is gyulladtunk be! Isteni, vagy legalábbis […]

2019.03.28

Megújul a BonumTV.hu!

Tisztelt Nézőink, Több hónapja dolgozunk azon, hogy Önök zavartalanul megnyithassák a bonumtv.hu oldalt. Sajnos több, nem várt problémába is ütköztünk, de lassan minden hibát sikerül kijavítanunk. Az elmúlt időszakban Önök többször tapasztalhatták, hogy a videók, és az élő adás is elérhetetlen volt, több órára, vagy akár napokig. A mostani váltással, reményeink szerint az oldal minden […]

2018.11.14