Bizalmat kapott a kormány

Bizalmat szavazott a szlovén parlament a Marjan Sarec által felállított balközép kisebbségi koalíciós kormánynak. A kormányfő felszólalásában azt mondta: itt az ideje, hogy munkához lássanak. Illetve kiemelte, hogy elsőbbséget élvez az egészségügy és közigazgatás reformja, ugyanakkor hozzátette, nem akar sokat ígérni azon kívül, hogy keményen fognak dolgozni.  A 2018. június eleji parlamenti választást a Janez Jansa volt miniszterelnök vezette jobboldali, bevándorlásellenes Szlovén Demokrata Párt nyerte meg 25 mandátumot szerezve, de nem tudott kormányt alakítani. A választásokon a második helyen befutott LMS elnökét, Marjan Sarecet augusztus eleji rendkívüli ülésén választotta meg a szlovén parlament miniszterelnök-jelöltnek.