Álljunk a házasok mellé!

Október 7-én a Szentatya ismét elimádkozta a vasárnapi Úrangyalát a Szent Péter téren egybegyűlt hívekkel. Beszédében az Egyház kettős feladatára utalt: fel kell mutatnia a házasság és a család szépségét, ugyanakkor irgalommal kell segítenie azokat, akiknek fájdalmas tapasztalataik vannak e téren. Így fogalmazott: az Egyház egyrészt fáradhatatlanul igyekszik megerősíteni a család szépségét, ahogyan azt a Szentírásból és a hagyományból kaptuk; másrészt igyekszik konkrétan éreztetni anyai közelségét azokhoz, akik tönkrement kapcsolatuk miatt szenvednek, vagy azért, mert csak nagy nehezen tudják azt fenntartani. Az a mód, ahogyan Isten az ő hűtlen népével – vagyis velünk – bánik, arra tanít bennünket, hogy a megsebzett szeretetet – irgalommal és megbocsátással – Isten tudja begyógyítani. Ezért az Egyház az ilyen helyzetekben nem viselkedhet azonnal és csak elítélően! Ellenkezőleg, látva a sok, fájdalmas házassági kudarcot, érzi, hogy szeretettel és irgalommal kell az emberek mellett állnia, hogy visszavezesse a sebzett és elveszett szíveket Istenhez.

[flowplayer id=”88241″]