A szentmiséről tanít Ferenc pápa

A mai alkalommal Ferenc pápa új katekézissorozatot kezdett, a következő hónapokban a szentmiséről fogja tartani, a szerda délelőtti katekézist. Az eucharisztia a keresztény élet középpontja, nélküle a keresztény élet elsorvadna, elhalna. Hangsúlyozta, hogy mindig voltak az egyházban olyan hívők, akik kockáztatták életüket, sőt életüket is adták azért, hogy részt vehessenek a vasárnapi szentmisén. Az eucharisztia ünneplése azért nagyon fontos, mert ott különleges módon találkozhatunk Jézussal. Ezért tartották fontosnak a II. vatikáni zsinaton részt vevő atyák, hogy az egyház megújítsa a liturgia formáját, hogy valóban ez a találkozás álljon a középpontban. A hívők liturgikus képzése állandó feladat, a most kezdődő katekézisek is ezt a célt szolgálják, a szentmisével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik – mondta a Szentatya, és azt kérte, hogy gondolkodjunk el, mi az értelme például a keresztvetésnek, a mise elején tartott bűnbánati cselekménynek, vagy a misét vezető pap azon felszólításának a mise közepén, hogy „emeljük fel szívünket”. Ferenc pápa tehát a szentmise értékének és értelmének az újra felfedezésében, az alapokhoz való visszatérésben kíván segítséget nyújtani az eucharisztiáról szóló, ma kezdődő katekézis sorozatával.

[flowplayer id=”61963″]