A nemzetközi közösség támogassa Közép-Afrika békéjét és fejlődését

Április 18-án, hétfőn Ferenc pápa kihallgatáson fogadta a Vatikánban Faustin-Archange Touadéra-t, a Közép-afrikai Köztársaság februárban megválasztott elnökét. A megbeszélés során felelevenítették azt a szeretetteljes fogadtatást, amelyben a Szentatatyának volt része tavaly novemberben, Banguiban tett látogatásakor – tájékoztat róla a találkozóról kiadott szentszéki közelmény. Megállapították továbbá, hogy a közelmúlt választási folyamatát követően az ország intézményeinek megújítása építő légkörben zajlik, amelyhez hozzájárul a vallási felekezetek közötti párbeszéd. A felek kifejezték azt a kívánságukat, hogy a béke és a jólét időszaka következzék be az egész nemzet számára. Az utóbbi évek konfliktusainak következményei még ma is teherként nehezednek a lakosságra. Fontos tehát, hogy a nemzetközi közösség továbbra is támogassa az ország fejlődését.

Az ország helyi egyháza nagymértékben hozzájárul a kiengesztelődéshez

A megbeszélésen érintették a Szentszék és a Közép-afrikai Köztársaság között fennálló, jó kétoldalú kapcsolatokat, kifejezve a közös szándékot, amely ezek további megszilárdítására irányul a nemzetközi jog által előírt eszközök keretén belül. A helyi egyház és pásztorai jelentős módon hozzájárulnak a társadalmi élethez, különösen az oktatás és az egészségügy terén, a kiengesztelődés és a nemzet újjáépítésének távlatában – olvasható továbbá a szentszéki közleményben.

Kiengesztelődés és megbékélés, megbocsátás és igazságosság – a Közép-afrikai Köztársaság prioritásai

A pápai audiencia után Faustin Archange Touadéra, a Közép-afrikai Köztársaság elnöke, interjút adott a Vatikáni Rádió francia nyelvű afrikai programjának. Ebben kifejtette, hogy Ferenc pápának a hazájában tett látogatása rendkívül jelentős volt a nemzet számára. Touadéra elnök most azért jött el a Vatikánba, hogy megköszönje a pápa gesztusát, bátorságát, békére buzdító szavait. A Szentatya ragaszkodott hozzá, hogy a nehéz körülmények, frontális konfliktusok ellenére felkeresse a Közép-afrikai Köztársaságot. Látogatását szívébe zárta az ország lakossága.

A Közép-afrikai Köztársaság lakossága befogadta a pápa béke üzenetét

A pápa beszédeiben a békéről és a kiengesztelődésről szólt és az emberek meghallgatták üzenetét, a béke és a biztonság kezdenek visszatérni az országba. A látogatás egyik fontos következménye volt, hogy békés légkörben tudták megszervezni az elnöki választásokat. A pápa gesztusai közül az afrikai államelnök a következőket emelte ki: a Szentkapu megnyitása, amelyre most először került sor a Vatikánon kívül, méghozzá Afrikában, Ferenc pápa látogatása a mecsetben, ami felejthetetlen volt a muzulmán állampolgárok számára.

Leszerelés és társadalmi beilleszkedés

Touadéra elnök a Közép-afrikai Köztársaságot sújtó hosszú válság után a következő prioritásokat tűzte ki hazája számára: meg kell valósítani a békét és a kiengesztelődést. Ennek feltétele pedig a leszerelés, a volt harcosok társadalmi beilleszkedése, az ún. DDRR program, vagyis a lefegyverzési, leszerelési és reintegrációs folyamat megvalósítása.

Nemzeti hadsereg a belső és külső biztonság garanciája

A kihívások közé tartozik egy nemzeti hadsereg felállítása a belső biztonság és a határok védelme garantálására, továbbá a vallásközi párbeszéd megszilárdítása. A vallási konfliktusokat ugyanis mesterségesen szítják – állapította meg Touadéra elnök. A kiengesztelődéshez szükség van a megbocsátásra is, de ennek képezze szilárd alapját az igazságosság. A jókormányzás megkívánja továbbá az átláthatóságot, a korrupció csapása elleni küzdelmet is. Mindehhez szükség van a nemzetközi közösség támogatására, amelyre eddig is számíthatott a Közép-afrikai Köztársaság – nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak Faustin Archange Touadéra elnök a hétfői pápai audienciát követően.

(vm)