A Glória énekét és a kollekta-könyörgést elemezte a pápa

A korábban megkezdett új katekézis-sorozatát folytatta Ferenc pápa az általános kihallgatása során és most hetedik témaként a szentmise Glória énekét és a kollekta-könyörgést elemezte. Elmondhatjuk, hogy az Advent és Nagyböjt kivételével vasárnaponként, vagy más ünnep alkalmával elmondott vagy énekelt Glória nyitányt jelent a Földről az Ég felé, válaszul az Ég Földre hajlására – emelte ki a pápa. A Dicsőség éneke után, vagy amikor ez nincs, rögtön a bűnbánati szertartást követően, az imádság egy sajátos formát ölt, melyet „kollektának” hívunk, és ami által kifejezésre jut a mise szertartásának alapvető jellege, mely a liturgikus év napjai és időszakai szerint változnak. A pap „Könyörögjünk” felhívására mindenki csendben megfontolja, hogy mire van szüksége és mit szeretne kérni – foglalta össze gondolatait a pápa. Az imádság tartalma a dicséretből a kérő könyörgés felé halad. Általában bibliai témák ihletik és két fő részből áll: mindenekelőtt Isten nevének a segítségül hívását jelenti, annak az emlékezetében, amit Ő értünk tett; a második szempont pedig a fohász, a kérés, melyben közbenjárásáért folyamodunk. Beszédét így folytatta a Szentatya: a pap kiterjesztett kézzel fohászkodik: ez az „orans”, az imádkozó magatartása, melyet a keresztények az első századoktól kezdve felvettek, és aminek tanúbizonyságát a római katakombák freskóin látjuk. Ez pedig Krisztus követését jelenti, aki a kereszt fáján kitárt karral imádkozott. Ő maga az Imádkozó és egyúttal ő maga az Imádság! A Keresztrefeszítettben ismerjük fel a Papot, aki felajánlja a neki tetsző kultuszt, vagyis a gyermeki engedelmességet az Atyjának.

[flowplayer id=”67526″]