Vizsgálat a gáttal kapcsolatban

Független, részletes összehasonlító véleményt rendelt meg a Fővárosi Csatornázási Művek az óbudai mobilgát Nánási úti nyomvonaláról – ezt Tarlós István főpolgármester jelentette be a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. A főpolgármester úgy fogalmazott: „A főváros és a kerület úgynevezett kerítések nyomvonalában épített változatának vizsgálata irrelevánssá vált, amíg ez a szakmai grémium nem készíti el a szakvéleményét. Egyébként a kerítések nyomvonalának meghatározása kizárólag Pünkösdfürdő és a Sajtház között értelmezhető. Az attól délre lévő több mint 2 kilométeres szakaszon nem, mert olyan cikk-cakkban haladnak a kerítések, hogy úgy védművet nem lehet építeni” A város vezetése szakmai testületet hívott össze a kérdésben. Ebben többek közt három műegyetemi tanszék, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, ökoszakemberek és a Fővárosi Csatornázási Művek is részt vesz.

[flowplayer id=”64747″]