Világkongresszus Debrecenben

Véget ért a Keleti Kánonjogi Társaság 23. világkongresszusa, melyet idén Debrecenben rendeztek meg szeptember 3-8. között. Az eseményt a Hajdúdorogi Főegyházmegye szervezte. Közel 80-an vettek részt az eseményen melyet szeptember 3-án, vasárnap este 19 órakor nyitottak meg az Érseki Hivatalban. Köszöntőjében Kocsis Fülöp, érsek-metropolita elmondta, hogy nagy megtiszteltetés a görögkatolikus egyház számára, hogy rendezői lehetnek a kongresszusnak. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntőbeszédében úgy fogalmazott: a reformátusok ökumenikus közösségben vannak a keleti és a nyugati keresztény egyházakkal. Majd azt kérte, hogy a tanácskozás egészét hassa át a Krisztusban megtestesült bölcsesség. A most megtartott kongresszus egyébként főként egyházszervezeti kérdésekkel foglalkozott. A neves résztvevők között Erdő Péter bíboros esztergom-budapesti érsek, valamint Cyril Vasil érsek, a Keleti Egyházak kongregációjának titkára is tartott előadást, továbbá többek között amerikai, francia, holland, libanoni, de szír és szlovák előadók is szerepelnek.

[flowplayer id=”56477″]