Vélemény a hagyományos értékekről

Erősödik a magyar vélemény Brüsszelben de a hivatalos megnyilvánulásokban egyelőre még kevesen követik, ezt Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata országgyűlési képviselő mondta sajtótájékoztatón. Elmondta: fontos, hogy a nemzetközi szervezetekben elhangozzanak olyan vélemények, melyek lényegesnek tartják a hagyományos értékek melletti kiállást. Szerinte ez azért fontos, mert sok olyan vélemény van, melyek szöges ellentétben állnak a kereszténydemokraták által kiemelten fontosnak tartott nemzet, haza és család gondolatával. A Tusnádfürdőn lerántott nő esetéről is beszélt. Elmondta, hogy a konkrét esetről a híreket látta csak, de megzavarni egy rendezvényt hangoskodással nem helyes. A reakciót firtató felvetésre azt mondta, ha úgy történt, ahogy a hírekben szerepel, nem tud vele egyetérteni.

[flowplayer id=”52017″]