Véget ért a tanév

Befejeződött csütörtökön a 2016/17-es tanév, kicsöngettek az iskolákban. Ezzel kezdetét vette a két és fél hónapos nyári szünet több mint 1, 2 millió általános iskolás és középiskolás számára. A diákok idén is számos tábor és programlehetőség közül választhatnak és a diákmunkákat körében is számos a választék. A táborfigyelő adatai szerint Magyarországon évente mintegy kétszázezer gyerek táborozik, és idén is csaknem nyolcszáz tábor között lehet válogatni. Átlagosan napi 8000 forintba kerülnek étkezéssel, az úgynevezett ottalvós táborok pedig akár a 40 ezer forintot is elérhetik. A nyári diákmunkák körében is sok a lehetőség. Az iskolaszövetkezetek tájékoztatása szerint a tanulók dolgozhatnak például pénztáros, árufeltöltő, hostess munkakörben, a felsőoktatásban tanulók pedig informatikai, mérnöki területeken is el tudnak helyezkedni.

[flowplayer id=”48304″]