Váljunk tanítványokká

Május 5-én a Szentatya Rómában köszöntötte a Neokatekumenális Út elindulásának ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi találkozó résztvevőit. Hozzájuk intézett beszédében azt mondta: az életben erős kísértést érzünk arra, hogy fenekünkön maradjunk, hogy ne vállaljunk kockázatot, hogy megelégedjünk azzal, hogy ellenőrzés alatt tartjuk a helyzetet. De ez nem Jézus útja. Ő nem engedményes kiszállásokat vagy költségtérítéses utakat engedélyez, hanem tanítványainak, minden egyes tanítványának egyetlen szót mond: „Menjetek!” Ez egy erős hívás, mely ott visszhangzik a keresztény élet minden szurdokában; világos hívás arra, hogy mindig kifelé haladjunk, zarándokként a világban, és keressük azt a testvérünket, aki még nem ismeri Isten szeretetének örömét. A küldetés az, hogy ismételten tanítványokká váljunk, Jézus új tanítványaival – fogalmazott beszédében az egyházfő.

[flowplayer id=”77523″]