Üzenetet küldött Ferenc pápa a Szegények első Világnapjára

Üzenetet küldött Ferenc pápa a Szegények első Világnapjára, melyet idén november 19-én tartanak. A nap mottója a János apostol első leveléből vett rész: Gyermekeim, ne szeressünk szóval és nyelvvel, hanem tettel és igazsággal! A pápa levelében úgy fogalmaz, hogy ez alól a felszólítás alól egyetlen keresztény sem húzhatja ki magát. Jézus szeretetparancsa ugyanis nem ismer alibit. A Szentatya az írja, hogy ne úgy gondoljunk a szegényekre, mint a heti egyszeri jócselekedet alanyaira, mert valódi találkozásra van szükség a szegényekkel. Nyújtsuk ki tehát kezünket a szegények felé, találkozzunk velük, nézzünk a szemükbe, hadd érezzék meg a szeretet melegét, ami megtöri a magányt. A Szegények első Világnapján Ferenc pápa szentmisét mutat be a Szent Péter-bazilikában, majd együtt ebédel 500 szegénnyel. Végül azt írja a pápa, hogy a szegények nem gondot jelentenek, hanem erőforrást,amelyből merítve befogadhatjuk és megélhetjük az evangélium lényegét.

[flowplayer id=”48126″]