Ünnepi szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros

Szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros Esztergomban, a Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházban Szűz Mária mennybevételének ünnepén. A bíboros szentbeszédében úgy fogalmazott: Mária igent mondott az isteni tervre, bár még nem értette. Nem csupán a teremtés tervét fogadta bizalommal, hanem a Krisztusban elérkező megváltás titkát is, melyben neki is fontos szerepet szánt a Mindenható. Mária ezért valóban királynői méltóságban tündököl. Ő a Világ Győzelmes Királynéja. Ezért Erdő Péter azt kérte, hogy kérjük mi is pártfogását a magunk, Egyházunk és népünk számára, hogy keressük és elfogadjuk Isten tervét. Az ünnepi szentmise után a bíboros megáldotta a debreceni virágkarneválra készített Szent Koronát ábrázoló virágkocsit, illetve Debrecen és Esztergom város közös virágkocsiját. A 2009-es, 40. Debreceni Virágkarnevál óta ugyanis hagyomány, hogy a Szent Koronát ábrázoló virágkocsi más városokba is ellátogat, mielőtt Debrecenbe érkezik. Idén a Hortobágyi Lovasnapokon és Esztergomban járt eddig, a virágkarnevált követően pedig a Budapestre, a Nemzeti Vágtára is elviszik.

[flowplayer id=”54002″]