Újabb elfogatóparancsot adtak ki Törökországban

Folytatódik Erdogan tisztogatási hulláma. A török elnök ezúttal a pénzügyminisztérium 82 korábbi alkalmazottja ellen adott ki elfogatóparancsot Ankarában. Az állami hírügynökség szerint azzal gyanúsítják őket, hogy kapcsolatban állnak a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett gülenista mozgalommal. A gyanú abból fakad, hogy az érintettek állítólag felhasználói annak a ByLock nevű, titkosított üzenetküldő programnak, amelyen keresztül a török vezetés szerint, a hatalomátvételi kísérletet is szervezték. A minisztériumi dolgozókat a 16 hónapja tartó rendkívüli állapotra hivatkozva egyébként már korábban elbocsátották az állásukból. Legutóbb október 26-án, a külügyi tárca 121 egykori alkalmazottja ellen adtak ki elfogatóparancsot, eddig már összesen legalább 50 ezer embert tanácsoltak el, vagy zárattak börtönbe.

[flowplayer id=”63507″]