Új bíborosokkal gazdagodott az egyház

A megosztottság és ellenségeskedés vírusának fenyegető terjedésére figyelmeztetett Ferenc pápa szombaton a 17 új bíboros beiktatására összehívott bíborosi találkozón. A konzisztórium alkalmából a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén Ferenc pápa 17 új bíborost kreált, a szertartás alatt az új bíborosok fejére helyezte a bíborosi süveget, átadta nekik a bíborosi gyűrűt és kijelölte római címtemplomukat. Az új bíborosokat a konzisztóriumra a Vatikánba érkezett bíborosi testület tagjai köszöntötték, köztük Erdő Péter esztergom-budapesti érsek is. Homíliájában Ferenc pápa arról beszélt, hogy korunk problémái ma már világméretűek, ezek között a migrációt emelte ki. Úgy fogalmazott, a különbségek apránként ellenségességgé, fenyegetéssé, erőszakká változnak. Azt mondta: vigyázni kell hogy ez a magatartás ne hassa át az egyházat is, amelynek tagjai szintén eltérő nemzetek, szokások, társadalmak, vallási hagyományok képviselői. Az esemény után Ferenc pápa és a 17 új bíboros felkerekedett és meglátogatta XVI. Benedek nyugalmazott pápát.

[flowplayer id=”30857″]