Új artmozi Budapesten

Augusztus 1-jén ugyan bezárt az Örökmozgó Filmmúzeum, de helyén október 1-én nyit az Art+ Cinema. A mozivetítések mellett filmhetek, filmfesztiválok, filmklubok, közönségtalálkozók, premier előtti vetítések, gyerekműsorok és diafilmvetítések, is lesznek.

Az Erzsébet körút 39. szám alatt 1912 óta működik mozi, amely az évtizedek során számos átalakítás mellett több néven is üzemelt már. A korábban Royal Nagymozgó, Vesta, Pentele, Mátra, és Örökmozgó néven is működő filmszínház október 1-jén Art+ Cinema néven nyitja ki újra. Az üzemeltető Vertigo Média kft., valamint az ingatlantulajdonos Budapest Film Zrt. megállapodása értelmében artmoziként működik tovább. A mozit felvették az Artmozi Egyesületbe is

Az Art+ Cinema nagyterme egyúttal felveszi Lugosi Béla nevét, tisztelegve ezzel az egykor Olt Arisztid néven kiemelkedő magyar színészi pályát befutott, majd 1920-ban az Egyesült Államokba emigrált, és ott hollywoodi sztárszínésszé vált művész nagysága előtt. A Lugosi Béla teremben decemberben látható lesz a Rendkívüli mesék (Extraordinary Tales, spanyol, 70 perc, rendezte: Raul Garcia) című egészestés animációs film, ami Edgar Allan Poe öt rémtörténetének különböző stílusú adaptációja, és az antológia egyes sztorijait olyan nevekmesélik el, mint – az archív felvételről megszólaló – Lugosi Béla, valamint Roger Corman,Christopher Lee, Guillermo del Toro, és Julian Sands.

Az Art+ Cinema napi több előadásban artfilmeket vetít majd, ősszel premierben olyan díjnyertes filmek lesznek műsoron, mint a Berlinale-díjazott Victoria, az idei cannes-i filmfesztivál zárófilmje, az Ég és jég között, a Cannes-ban gálavetítésen bemutatott Barbet Schroeder-film, az Amnézia, illetve Fekete Ibolya új filmje, az Anyám és más futóbolondok a családból. Emellett a mozi műsorát a Globe Színház, és a Royal Shakespeare Company előadás-közvetítései is lesznek.

Az előtérben hamarosan kávézó is nyílik majd. Az Art+ Cinema általános helyára 1100 forint lesz, nyugdíjasok, diákok kedvezményes áron válthatnak jegyet.

 

[quote font=”times” font_size=”16″ align=”#” bgcolor=”#” color=”#” bcolor=”#” arrow=”no”]Az Art+ Cinema napi több előadásban artfilmeket vetít majd, ősszel premierben olyan díjnyertes filmek lesznek műsoron, mint a Berlinale-díjazott Victoria, az idei cannes-i filmfesztivál zárófilmje, az Ég és jég között, a Cannes-ban gálavetítésen bemutatott Barbet Schroeder-film, az Amnézia, illetve Fekete Ibolya új filmje, az Anyám és más futóbolondok a családból. Emellett a mozi műsorát a Globe Színház, és a Royal Shakespeare Company előadás-közvetítései is lesznek. Az előtérben hamarosan kávézó is nyílik majd. Az Art+ Cinema általános helyára 1100 forint lesz, nyugdíjasok, diákok kedvezményes áron válthatnak jegyet.[/quote]