860×90 – Fejléc
Tudósok jártak a pápánál

Tudósok jártak a pápánál

A Vatikáni Csillagvizsgáló konferenciájának résztvevőit fogadta Ferenc pápa. Beszédében a Szentatya arra buzdított, hogy az egyház sohase féljen a tudományos felfedezések újdonságaitól. A pápa Albert Einstein szavait idézte, aki szerint mondhatjuk azt, hogy a világ végtelen misztériuma annak megértésében áll. A pápa szerint pedig a világegyetem létezése és megértése nem a káosz vagy a véletlen eredménye, hanem az Isteni Bölcsességé. A pápa végül arra buzdította a Vatikáni Csillagvizsgálót, hogy félelem nélkül tartson ki az igazság kutatásában. Sosem kell ugyanis félni az igazságtól vagy bezárkózni zárt álláspontokba, hanem teljes alázattal el kell fogadni a tudományos felfedezések újdonságát. Az emberi ismeretek perifériái felé haladva pedig, hiteles istenélményben részesülhetünk, ami képes betölteni a szívünket.

Szóljon hozzá Facebook-on keresztül