860×90 – Fejléc
860×90 – Fejléc
Tovább gyűrűzik a Szkripal-ügy

Tovább gyűrűzik a Szkripal-ügy

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának történő összehívását kezdeményezte Nagy-Britannia, hogy tájékoztassa a testületet a Szkripal-ügy nyomozásának drámai fejleményeiről – közölte New Yorkban Karen Pierce brit ENSZ-nagykövet. A brit vádhatóság szerdán közölte, hogy az eddigi vizsgálatok alapján két orosz állampolgár, Alekszandr Petrov és Ruszlan Bosirov gyanúsítható a Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya ellen márciusban Salisburyben elkövetett merénylettel, amelyet egy Novicsok típusú idegméreggel hajtottak végre. Theresa May brit miniszterelnök ezt követően a londoni alsóház képviselőinek tartott beszámolójában kijelentette, hogy Londonnak bizonyítékai vannak arra, hogy az orosz katonai hírszerzés két ügynöke követte el a gyilkossági kísérletet. Az orosz vezetés erre úgy reagált, hogy nem ismeri a gyanúsítottakat, és azt hangoztatta, hogy számára érthetetlen a London által adott információ.

Szóljon hozzá Facebook-on keresztül