Tovább az ökumenikus úton

A reformáció ötszáz éves évfordulójának emléknapján, október 31-én, a Lutheránus Világszövetség és a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa közös nyilatkozatot tett közzé. Ferenc pápa és Munib Younan evangélikus püspök-elnök együtt kért bocsánatot vétkeinkért, amivel az Úr testét megsebeztük. „Tudatában vagyunk az ötven éve elkezdett ökumenikus útnak, amit a közös imádság, istentisztelet és párbeszéd szolgált és segített az előítéletek legyőzésében, egymás mélyebb kölcsönös megértésében és az elért teológiai eredmények megvalósításában. Az aláíró felek magukévá teszik mindazok fájdalmát, akik nem tudnak osztozni az Úr megváltó jelenlétében az eucharisztikus asztalnál. Elismerik annak a közös lelkipásztori felelősségét, hogy feleljenek Isten népének szomjára és éhére, hogy Krisztusban egyek legyenek.”– áll a közleményben. A közös tanúságtétel azt is leszögezte: „Isten segítségével és az imádság szellemében próbálják megkülönböztetni az egyház, az Eucharisztia és a papi szolgálat értelmezését és közös igyekezettel próbálják elérni a lényegi egységet.”

[flowplayer id=”61253″]