Több mint ezer éves templomot találtak Gázában

Templomot találtak egy épülő bevásárlóközpont alatt Gázában. Az ezer évesnél is öregebb romokra tereprendezés közben bukkantak a munkások. Valószínűleg a Bizánci Birodalom korában épülhetett a keresztény templom. A bizánci uralkodók ugyanis előszeretettel építettek templomokat a Gázai övezetben. A maradványokat a palesztin turisztikai és régiségekért felelős minisztérium múzeumába szállították, ahol tovább tanulmányozzák őket. Az eddig feltárt tizenöt lelet között márványból készült korinthoszi oszlopok darabjai vannak, és egy alapkő, amelyen Krisztus egyik görög szimbóluma látható. Az ásatások folytatódnak, az építkezés pedig leállt. Gáza egyébként virágzó kikötőváros volt a római birodalom idején, lakói görögök, rómaiak, zsidók, egyiptomiak és perzsák voltak. Az övezetet ma már többségében muszlimok lakják, jelenleg nagyon kevés keresztény él ott.