Több jogszabály módosult

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának összefoglalója szerint január elsejétől nő a gyed, valamint a diplomás gyed összege, és utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik. Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára korábban elmondta: növekszik a kétgyermekesek családi adókedvezménye. A jelzáloghiteles családok tartozása a harmadik, a negyedik és az ötödik vagy további gyermek megszületése esetén gyermekenként 1-1 millió forinttal csökken. Ez igaz a később felvett hitelekre is. Az első gyermek vállalásakor az édesanya fennálló diákhitelét felfüggesztik, a másodiknál a tartozás felét elengedik, a harmadiknál pedig az egészet. Január elsejével indul a Köldökzsinór program is, amely azokat szólítja meg, akiknek magyar gyermeke nem Magyarország közigazgatási határain belül születik, hanem bárhol másutt a világon. Ezen szülők is jogosultakká válnak az egyszeri anyasági támogatásra, valamint a Babakötvényre.

[flowplayer id=”66848″]