860×90 – Fejléc
Templomot rongáltak a Szentföldön

Templomot rongáltak a Szentföldön

Vandálok szentségtelenítettek meg egy templomot a Szentföldön. Az elkövetők a Jeruzsálemtől nyugatra fekvő Beit Gemal-i szalézi kolostorhoz tartozó Szent István templomot támadták meg. Összetörtek egy Szűz Mária szobrot és ablaküvegeket, amelyek Jézus életének fontos pillanatait ábrázolták. A pátriárkátus helynöke a támadás után azt mondta: Nem pusztán vandalizmusról, hanem a nép hitének és szent helyeinek szent jellege ellen elkövetett cselekményről van szó. Határozottan elítélte a szörnyű támadást. Megoldásként pedig a nevelést említette, azzal ugyanis szerinte megtanítható a népek vallási és kulturális különbözőségeinek a tiszteletben tartása. De nem csak ő, hanem a szentföldi katolikus püspökök gyűlése is keményen elítélte a történteket. Szóvivőjük hangsúlyozta: Sajnálattal és dühvel ítélik el a bűncselekményeket, és nem tapasztalnak semmilyen nevelési erőfeszítést az állam részéről a veszélyes jelenség ellen.

Szóljon hozzá Facebook-on keresztül