Szentmise a családokért

December 31-én Szent Család vasárnapi ünnepi szentmisét mutattak be a székelyhídi római katolikus templomban. Együtt imádkoztak családjaikért, egyházközségük “nagy családjáért”, de köszöntötték a kerek évfordulós házaspárokat is. Ozsváth József plébános, atya beszédében kiemelte: A Szent Család alakja, példája nem csak ideál, ami után törekszünk, hanem Isten akaratának testet öltése is. Meg kell értenünk ezt az üzenetet, fel kell fognunk jelentését és jelentőségét. Isten az ember szívének mély titkait tárja fel: megmutatja, hogy a család több, mint jogi szövetség, szerződés, két fél egyessége. A család Istennek a világot a beteljesedés felé vezérlő akaratában különös helyet foglal el: nem csupán a Kisded Jézus, de minden egyes gyermek is ki van téve a világ gonoszságának, rosszaságának – csak a család mentheti, védheti meg őket, s teheti, hogy emberhez méltó módon nőjenek azzá, akivé Isten álmodta őket.

[flowplayer id=”66840″]