Soltész Miklós: sokat adtak hozzá a kultúránkhoz a határon túli magyarok

Soltész Miklós szerint a magyar kultúra napján azokra az értékekre is gondolni kell, amelyeket a határon túli magyarok tettek hozzá a magyar és az egyetemes kultúrához.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a magyar kultúra napja alkalmából szervezett székelyudvarhelyi rendezvények díszvendége. Az államtitkár a helyi Haáz Rezső Múzeumban Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató munkásságát felelevenítő kiállítás délutáni megnyitója előtt nyilatkozott az MTI-nek.

Elmondta: a Fölszállott a páva tehetségkutató televíziós műsorban évekkel ezelőtt fellépő Vrencsán Anita, és tanára, Vaszi Levente mutatta meg, hogy az egyik legkeletibb magyar település, az alig 200 lelkes Kostelek is mekkora erőt tud adni a magyarságnak. Úgy vélte: az említett kosteleki előadóknak a megismerése is bizonyította, hogy nem volt hiábavaló az a munka, amit Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató évtizedeken át végzett, sokszor az értetlenséget, a nélkülözést vagy akár a börtönt is vállalva.

„A magyar kultúra napján erősíteni kell azt a meggyőződést, hogy a magyarság megmaradásának a legalapvetőbb záloga a hit, a kultúra és az ezekhez szorosan kapcsolódó magyar nyelv megőrzése” – nyilatkozta az államtitkár. Úgy vélte, ennek a tudatosítása az összmagyarságnak ad erőt.

A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum a kilencvenéves Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató munkásságát bemutató kiállítás megnyitásával ünnepli a magyar kultúra napját. A kiállítást a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum rendezte. A kiállított anyag 2015 tavaszától fél éven át volt látható Szentendrén.

Soltész Miklós az MTI-nek elmondta, hogy a késő-délutáni órákban részt vesz azon a gyertyás imádságos megemlékezésen is, amelyet Székelyudvarhely központjában levő Márton Áron téren tartanak a veronai autóbuszbaleset áldozatai emlékére. „Ez a megemlékezés azt üzenheti, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok odafigyelnek egymásra, és a jóban is, a fájdalomban is együtt vannak” – jelentette ki Soltész Miklós államtitkár.