Részvét és nemzeti gyász a veronai baleset miatt

Komoly nehézségekbe ütközik a veronai buszbaleset halálos áldozatainak azonosítása, ezt mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter közölte, hogy az azonosításhoz szükséges DNS-mintákat az elhunytaktól már levették az olasz hatóságok és részben a szülőktől is megtörtént a mintavétel. Annyi biztos, hogy 56-an voltak a buszon: 54 kiránduló és két magyar sofőr. Veronánál péntek éjjel eddig tisztázatlan körülmények között ütközött a szalagkorlátnak, majd egy oszlopnak és kigyulladt a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait szállító busz. A balesetben 16-an vesztették életüket. Hétfőre ezért nemzeti gyásznapot rendelt el a kormány. Közben többen is részvétüket fejezték ki a történtekkel kapcsolatban. Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök Áder János magyar államfőnek küldött táviratában fejezte ki mély szomorúságát és megrendülését. Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök pedig telefonon fejezte ki részvétét Orbán Viktor miniszterelnöknek. A Vatikán is együttérzéséről és imájáról biztosította a szentszéki magyar nagykövetet és rajta keresztül az áldozatok családjait és a sebesülteket. A legfrissebb hír, hogy megérkezett Magyarországra a pénteki veronai buszbaleset negyedik súlyos sérültje hétfőn kora délután, ezt közölte az Országos Mentőszolgálat.

[flowplayer id=”35095″]