Rengeteg szavazat érkezett

Összesen több mint 266 ezer levélszavazat érkezett az Nemzeti Választási Irodához. Ebből már legalább 225 ezret bontottak fel, és ezek közül csaknem 195 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat – közölte az NVI elnöke csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottságnak adott tájékoztatóján. Patyi András NVB elnök mindenkit emlékeztetett arra, hogy a számlálást vasárnap este 7 órakor kezdhették meg, a feldolgozás az NVB tagjainak jelenlétében indult meg, és azóta is tart, és abban a pártok által felkért megfigyelők is részt vehetnek. Pálffy Ilona pedig arról is beszámolt, hogy az eddig beérkezett levélszavazatok között 3240-et tekintett az NVI érvénytelennek, az NVB döntésének megfelelően. A Nemzeti Választási Bizottság csütörtöki ülésének keretében a tagok megvizsgálták valamennyi, a külképviseletekről a budapesti választási központba érkezett szavazatgyűjtő urnát, és azok állapotát mindannyian sértetlennek találták.

[flowplayer id=”75612″]