Reakció a tavaszi ülésszak kezdetére

Elindult a parlament tavaszi ülésszaka hétfőn, mely a miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött. Többek között a budapesti olimpiai pályázatról, a 4-es metróval kapcsolatos OLAF- jelentésről, a korrupcióról és a szegénységről is beszéltek. Az ülésnap után a politikai pártok értékelték az elhangzottakat. Harangozó Tamás MSZP-s képviselő arról beszélt, hogy a Fidesz leszavazta az MSZP antikorrupciós javaslatát, és ezzel igent mondtak a korrupció folytatására. A Jobbik azt közölte, hogy feljelentést tesznek a Dél-alföldi Közlekedési Központ dolgozóinak cafetériája ügyében. Ander Balázs, azt mondta, hogy a munkavállalók éves keretéből 60 ezer forintot a megkérdezésük nélkül eltérítettek, szerinte ehhez a cégnek nem volt joga. Az LMP az olimpia kapcsán azt javasolta, hogy egy parlamenti bizottság vizsgálja meg, pontosan mire költötték el a pályázatra szánt költségvetési forrásokat. Szél Bernadett frakcióvezető elmondta, hogy az LMP újra parlamenti vitanapot kezdeményez a magyar vidék helyzetéről. Emellett elkötelezettek az antikorrupciós politikájuk továbbvitelében. Végül a DK hamis statisztikának nevezte, amit a parlamentben hallottak, az Együtt pedig úgy fogalmazott: szerintük ez egy termelési riport volt, ami a hétköznapi gyakorlatot nem támasztja alá.

[flowplayer id=”37370″]