Rabok lábát mosta meg a pápa

Életfogytiglanra ítélt rabok lábát mosta meg Ferenc pápa a nagycsütörtöki lábmosás szertartásán a közép-olaszországi Paliano börtönében. A rabok közt három nő, két életfogytiglanra ítélt, és többek között egy muzulmán vallású is volt, aki júniusban tér át a keresztségre. A Szentatya előre megírt szöveg nélkül mondott beszédet a börtönben, és az utolsó vacsorát idéző misét sem közvetíthették a televíziók ugyanis az intézményben egykori veszélyes, majd az igazság-szolgáltatással együttműködő bűnözők töltik büntetésüket. Beszédében a pápa azt mondta, hogy Jézus idejében ebéd vagy vacsora előtt a szolgák mosták meg a mezítláb járó urak lábát, Jézus azonban megfordította a korábbi szerepeket, és ő az, aki lehajol és megmossa a tanítványok lábát, amivel szeretet hintett el. Azt mondta: ő is plébánosként mossa meg a hívők lábát, mert hiába nevezik az egyházfőnek, az egyházat valójában nem a pápa, hanem Jézus vezeti. Ez a harmadik alkalom egyébként, hogy Ferenc pápa nagycsütörtökön rabok lábát mossa meg: 2013-ban egy római fiatalkorúak börtönében, 2015-ben a római Rebibbia börtönben tette ugyanezt. Megválasztása óta pedig számos olasz és külföldi börtönbe látogatott el, idén márciusban a milánói San Vittoréba, 2015-ben Boliviában, tavaly pedig Mexikóban ment el börtönbe.

[flowplayer id=”42342″]