Egy újabb Római plébániára látogat a pápa

[flowplayer id=”45314″]

A római Damiáni Szent Péter-plébániára látogat vasárnap Ferenc pápa. A Szentatya fiatalokkal, betegekkel, az elmúlt évben keresztelt gyermekekkel és a lelkipásztori munkatársakkal is találkozik, majd meggyóntat négy hívőt, végül pedig szentmisét mutat be. A helyi plébános elmondta, hogy a templom közössége kitörő örömmel fogadta a látogatás hírét. Az olasz főváros e negyede ugyanis számos nehézséggel küzd. Szegénykonyha működik a városrészben és oratórium is van a plébánián. Az első pápa egyébként, aki felkereste az egyházközséget, VI. Pál volt, 1972-ben. Ekkor emlékeztek a plébánia névadója, Damiáni Szent Péter halálának kilencszázadik évfordulójára. Őt Szent II. János Pál pápa követte, 1988-ban. Ferenc pápa tehát a harmadik Péter-utód, aki látogatásával megerősíti a plébániát a hitben.