Platformot alakítana Toroczkai

Mi magunk néven alapítana platformot a Jobbikon belül Toroczkai László. Közlése szerint azzal a céllal, hogy a pártot visszatereljék az alapító okiratban lefektetett szellemiséghez. Azt mondta: pénteken hét jobbikos polgármester és számos jobbikos középvezető vett részt azon a gyűlésen, amelyen döntöttek arról, hogy a platform létrehozását indítványozzák. Kérdésre válaszolva most úgy vélte: ha az elnökség elutasító a platformmal szemben, az akár pártszakadáshoz is vezethet. Ami azért is érdekes, mert nem sokkal később Jakab Péter a párt szóvivője már reagált is a bejelentésre. Sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az alapszabály nem teszi lehetővé platform létrehozását a Jobbikban, a párt elnöksége pedig csütörtökön foglalkozik Toroczkai László kezdeményezésével.

[flowplayer id=”78832″]