Pápai üzenet a Hivatások Világnapjára

December 4-én, hétfőn tették közzé a Vatikánban Ferenc pápa Hivatások Világnapjára írt üzenetét. „Meghallgatni, megkülönböztetni és megélni az Úr hívását”: ez az a hármas magatartás, melyet a Szentatya az üzenetében szükségesnek tart ahhoz, hogy „felfedezzük, mit is akar az Isten, külön-külön mindannyiunkkal. Hallgatni azért kell, mert az Isten nagyon diszkrét, visszafogott módon hallatja a hangját, anélkül, hogy ránk erőszakolná magát. Saját hivatásunk felfedezéséhez szükség van lelki megkülönböztetésre, mégpedig az Úrral folytatott személyes párbeszéden keresztül. Nagy igényünk van arra, írja a pápa, hogy felfedezzük, az Úrral folytatott dialógus során, azokat a helyeket, eszközöket és helyzeteket, amiken keresztül megszólít és meghív bennünket. Ehhez minden kereszténynek ki kell tudni magában fejleszteni azt a képességet, amivel olvasni tudja belülről az életét, hogy hol és mit is akar vele tenni az Úr. Az evangélium örömét nem várakoztathatja meg a mi lassúságunk és lustaságunk – fogalmazott Ferenc pápa. A Hivatások 55. Világnapját 2018 április 22-én tartják.

[flowplayer id=”64567″]