Pápai levél az ökumenikus közösségnek

Levelet küldött Ferenc pápa Enzo Bianchi testvérnek az észak-olaszországi Bose ökumenikus közösség alapítójának, mert monostorukban szeptember 6-a és 9-e között tartják az ortodox lelkiség 25. nemzetközi találkozóját. Az összejövetel idei témája a Befogadás adománya. Ferenc pápa levelében a témát meggyőző erejűnek és időszerűnek nevezi. Azt írja: egy olyan világnak a vendégei vagyunk, melyet értünk teremtettek, és amit meg kell őriznünk. Ezért a pápa az összejövetel résztvevői számára alázatos és őszinte meghallgatást és megfontolást kívánt, azért, hogy mindinkább növekedjenek a szív vendéglátásának testvéri és érett érzései. Végül a résztvevőkre és a találkozóra a Lélek ajándékainak bőségét óhajtotta, cserébe pedig azt kérte, hogy imádkozzanak érte.

[flowplayer id=”55929″]